Jesus2Me top graphics
I love you and I will be with you now as you walk with Me the thorny road to Calvary so that Salvation can be achieved once more for all souls.

Az Atyaisten: A Vörös Sárkánynak Európa lesz az elsődleges célpontja, azt követően pedig az Egyesült Államok

kedd, 14 február 2012 18:00

Leányom, büntetésem időzítését és a Nagyfigyelmeztetés időzítését nem kell tudnotok.

Isteni időzítésem miatt nincs szükség aggodalomra, mert az egyedül csak az Én Szent Akaratom szerint lesz.

Azonban tudnotok kell, hogy a Vörös Sárkány, amelyről már egy bizonyos ideje értesültetek, most óvatosan, de halálos szándékkal felemelte fejét, hogy világszerte felfalja a keresztényeket.

Miután oly sokáig türelmes volt várakozásában, most le fog csapni – tüzet okádva – hogy mindent elpusztítson, ami Irántam, a Legmagasságosabb Isten és szeretett Fiam, Jézus Krisztus iránti hódolatot képvisel.

Európa lesz az elsődleges célpontja, és azt követően az Amerikai Egyesült Államok.

Bevezetésre kerül a kommunizmus, és jaj annak, aki ellenszegül a Vörös Sárkány uralmának.

Leányom, Én tudatában vagyok annak, hogy a neked adott legújabb Isteni Üzenetek zavaróak, de az igazságot ki kell nyilatkoztatni.

Csak a próféciák által válik ismertté, hogy a hitet újra helyre kell állítani. Ez az oka annak, amiért most gyermekeimnek próféciák adatnak, hogy tanításom igazságait felismerhessék.

Minden prófécia, mely Dániel prófétának és Jánosnak adatott, rétegről rétegre ki fog bontakozni.

Neked, leányom, részletek lesznek megadva, hogy segíts újraépíteni Egyházam maradékát a Földön.

Üzeneteim által, a szeretet üzenetei által, meg kell vigasztalni gyermekeimet, és erre hivatkozva meg fogom nyugtatni őket.

Támaszkodjatok Rám, szeretett Atyátokra, gyermekeim, és Én megadom nektek azokat a szükséges kegyelmeket, amelyekre szükségetek lesz az ellenség legyőzésére.

Ők nem tudnak győzni, és hatalmuk nemcsak hogy rövid életű lesz, hanem a Vörös Sárkány és vak szövetségesei az örök kárhozat tüzére lesznek vetve.

Imádkozzatok a lelkükért, mert imáitok segítségével menthetitek meg őket.

A Nagyfigyelmeztetésnek a sátán követői, a Vörös Sárkány és hadserege, kevés jelentőséget fognak tulajdonítani.

Annyira megkeményedett már a szívük, hogy szándékosan a Gonosz oldalára fognak állni. Hűségük a hamis Paradicsomnak szól, amelyet megígértek nekik.

Amint a kiválasztott lelkek is megkapják a látomás ajándékát, – amint a te esetedben is – hogy Engem, vagy szeretett Fiamat, Jézus Krisztust láthassák, úgy egyes lelkeknek a sátán és bukott angyalaitól kapott látomásaik vannak.

Annyira szoros ezek elkötelezettsége a Gonosz iránt, hogy a sátán követői közül sokan inkább meghalnának, mintsem hogy Engem, a Mindenható Atyát elismerjenek.

Ez az Én ígéretem, gyermekeim:

Meg fogom védeni minden gyermekemet, akik szeretetem bélyegét beágyazták a lelkükbe.

Ti az üldöztetéstől meg lesztek kímélve, hogy erősek maradhassatok, és hogy teljes erőtökből imádkozzatok ezekért a gonosz emberekért.

Ez segíteni fog a terror gyengítésében és a háború, az éhínség és a vallásüldözés elhárításában.

A Hozzám intézett különleges imát, a Keresztes Imahadjárat 30. imáját, most be kell venni a napi imádságok közé:

„Ó, Örök Atyám, a Mindenség Teremtő Istene,
Drága Fiad nevében kérlek, add, hogy jobban szeressünk Téged.
Segíts nekünk, hogy a nehézségekben bátrak, rettenthetetlenek és erősek maradjunk.
Fogadd el áldozatainkat, szenvedéseinket és megpróbáltatásainkat trónod elé vitt ajándékként, hogy megmentsd gyermekeidet a Földön.
Lágyítsd meg a tisztátalan lelkek szívét
Nyisd meg szemüket Szereteted igazságára, hogy a földi Paradicsomban minden gyermekeddel egyesülhessenek, amelyet Te, Isteni Akaratodnak megfelelően, szeretettel teremtettél számukra. Ámen.”

Kérlek benneteket, gyermekeim, hogy ne hagyjátok figyelmen kívül ma az életeteket érintő mennyei beavatkozásomat.

Mert közületek mindazoknak, akik mélyen szeretnek Engem, Atyjukat, tudniuk kell, hogy erre a fontos utazásra fel kell készítenem benneteket.

Mint szerető Teremtőtök és Atyátok, nem tenném meg a kötelességemet, ha nem kommunikálnék veletek ez alatt az idő alatt – a végidő alatt –, amelyet ti itt a Földön jelenleg így ismertek.

Ti, akik talán féltek legszentebb Szavaimtól, hadd vigasztaljalak meg benneteket azáltal, hogy ez nem a világvégét jelenti. Mert ez nem az.

Ez egyszerűen csak a sátán hatalmának a végét jelenti a Földön, melyet köszöntenetek kell, gyermekeim.

Egyre közeledik az idő, hogy Fiam jogos Trónját átvegye, amikor azért fog eljönni Második Alkalommal, hogy az Új, Tökéletes Paradicsomban uralkodjék a Földön.

Szívem repes az örömtől, amikor az új földről beszélek nektek, gyermekeim, amelyet előkészítettem számotokra.

Az Én gyermekeim 1000 évig fognak élni abban a Paradicsomban, amelyet Én Ádám és Éva számára teremtettem.

Ekkor béke lesz, szeretet, harmónia, és nektek semmi másra nem lesz szükségetek.

Az emberek házasodni fognak, gyermekeik lesznek, és a virágok, a folyók, a tenger, a hegyek meg a tavak szépsége láttán, elakad majd a lélegzetetek. Az állatok harmóniában fognak élni gyermekeimmel, és szeretettel lesztek vezetve Fiam, Jézus Krisztus uralma alatt.

Csak akkor teljesül majd Szent Akaratom a Földön is, mint a Mennyben.

Szerető Atyátok
Isten, az egész emberiség Teremtője
A Legmagasságosabb Isten

 


Ez az utolsó csata. Helytartóm elesett. Egyházam el fog esni, de hamarosan ismét felemelkedik.

csütörtök, 14 február 2013 19:00

Drága szeretett leányom, a csata Atyám Királysága és a Sátán birodalma között végre utolsó szakaszába lépett.

Mennyire ostobává teszi a gonosz Isten gyermekeit, beleértve azokat is, akik Tanításaim Igazságát követik. Semmi sem az, aminek látszik. A szabadkőművesség hatalma megnövekedett, és ők nemcsak a politika világát lepik el, de az Isten Házát, az Ő Testét is a Földön.

A Katolikus Egyház sokkal megvetettebb, mint bármely más Egyház a Földön, amely Szent Szavamat hirdeti.

Ez azért van, mert azt (a Katolikus Egyházat) Én vezettem, és amely, betartotta az emberiségnek adott Utasításaimat azóta, hogy kijelentettem: Péter apostolomnak kell megalapítania Egyházamat a Földön.

Földi Egyházam a gonosz célpontja lett, aki évszázadokon át megosztotta Egyházamat, és megostorozta mindazokat, akik Legszentebb Szentségeimhez járultak.

A gonosz egyetlen alkalommal sem hagyott alább Egyházam üldözésének tervével. Ő, a csaló, alattomos módon, álnokul, arrogánsan, kérkedően és teljes elbizakodottsággal azt hiszi, hogy hatalma mindenható. Ő mindig azokat célozza meg, akiknek az a felelősség adatott, hogy Isten gyermekeit az örök életre vezessék.

Katolikus Egyházam már egy bizonyos ideje rettenetesen szenved a Sátán kezétől. Ők egyetlen egy alkalommal sem tudták békében teljesíteni szent kötelességeiket Velem szemben.

Aztán ő, a gonosz, hogy biztosítsa még több kár okozását, elküldte saját szolgáit, hogy elvegyüljenek felszentelt szolgáim közé.

Ekkor történt, hogy a gonosz förtelem belépett Egyházamba.

Amikor azok, akik a lelkek táplálására voltak kijelölve, bűnt követtek el, Én voltam az, Jézus Krisztus, Akit megvádoltak és a vádlottak padjára ültettek.

Minden megtévesztés közül a legnagyobb az volt, amikor a gonosz arról győzte meg az embert, hogy Én voltam az, Jézus, a Katolikus Egyház feje, Aki becsapta az emberiséget.

Az emberiség bűnnel született. Az ember vétkezni fog, egészen Második Eljövetelem idejéig. Engem, mint a világ Megváltóját félredobni az ember bűne miatt, beleértve azokat is, akik a félrevezetett lelkekért felelősek, a ti bukásotok lesz.

Az Igazság helyett, a fenevad hazugsága lesz megengedve nektek, hogy romlottá tegye a szíveteket. Ti most Egyházamban a gonosz ellenőrzése alatt vagytok, és sokan fognak a hazugságok csapdájába esni, melyeket Igazságként fognak most bemutatni nektek.

Tanításaim Igazságát hamarosan jelentéktelennek és hamisnak fogják bejelenteni. Atyám Haragja Egyházam fertőzöttsége miatt a Földön hamarosan érezhető lesz szolgái között Egyházamban, Rómában. Ez az utolsó csata. Helytartóm elesett. Egyházam el fog esni, de hamarosan ismét felemelkedik.

Jézusotok

 

 

 


Szenvedjetek csendben, amikor gyötörnek benneteket, amikor a kegyetlenség különböző aljas formáitól szenvedtek, amikor rágalmaznak, ócsárolnak, vagy pedig az Én Nevemben kigúnyolnak benneteket

péntek, 14 február 2014 22:00

Drága szeretett leányom, amikor egy ember azt mondja, hogy jártas a tudományokban, akkor annak érdekében, hogy ezt elhiggyétek neki, be kell azt bizonyítania. Amikor egy tanár azt mondja, hogy ő sok dolgot ismer, ti onnan fogjátok megtudni, hogy ő mennyire jó tanár, ha tanulni tudtok tőle. Amikor az Isten embere azt mondja, hogy mindent tud Istenről, akkor ő át tudja adni nektek ezt az ismeretet, és ez által ti a tudás birtokába juttok. De amikor az Isten embere azt mondja, hogy őt megihlette a Szentlélek, akkor ti őt egyedül az általa termett gyümölcsökről fogjátok felismerni, nem pedig az átadott tudásról.

Amikor a Szentlélek Munkálkodik, akkor az bőséges gyümölcsöt fog teremni, mely a következőképpen fog megmutatkozni: azok az emberek, akiket a Szentlélek vonz, közelebb fognak kerülni Istenhez. Ők nagyobb intenzitással fognak szeretni másokat, mint azelőtt. Meg fogják osztani másokkal a szeretetüket. Aztán több időt akarnak majd imában tölteni, főleg akkor, amikor mások lelkéért fognak imádkozni, nem pedig a saját szándékaikra.

Isten Szeretete mélyebbé és sokkal személyesebbé fog válni. És mivel lehetővé teszik a Szentléleknek, hogy kiáradjon rájuk, sürgős szükségét fogják érezni annak, hogy teljesen átadják magukat Isten Akaratának. Azok, akiket a Szentlélek megihlet, nem fognak gyűlöletet mutatni azok iránt, akik őket megvetik. Ehelyett törekedni fognak arra, hogy imáikkal Hozzám könyörögjenek, hogy mentsem meg azt a lelket.

Isten Szeretete egyedül csak a Szentlélek Ereje által tud behatolni a lélekbe. A lélek állandó békét és nyugalmat fog érezni a szenvedés ellenére, amelyet elkerülhetetlenül el kell viselnie, minél közelebb kerül Hozzám, Jézusához.

Én nem osztom meg az embereket. Az áldottakat Szentséges Szívemhez vonzom – azokat, akik elegendő szeretettel rendelkeznek, mely szeretet az Isten iránti alázat mély érzéséből születik. Ha egyszer beköltöztek Hozzám, akkor az ő egyetlen vágyuk, hogy lelkeket hozzanak Nekem. Amikor ők Velem egyesülvén, valóban az Enyéim lettek, akkor ők a gyűlölet tárgyává fognak válni. Az irántuk tanúsított gyűlölettel nem sokat fognak törődni, mert ha elég erős a szeretetük Irántam, akkor nem fognak elhagyni Engem. Talán időről időre el fognak esni, mivel a sanyargatás célpontjai lesznek. Érezni fogják az elutasítás fájdalmát, amint azt Én érzem. Ki fogják őket gúnyolni, meg fogják őket fenyíteni, és bolondnak fogják őket nevezni, ahogyan azt Velem is tették. Ők egy súlyos tehernek fogják érezni azt a módot, ahogyan ki fogják őket közösíteni – éppen úgy, ahogyan az Velem is történt. A Szentlélektől kapott tudásukkal és bölcsességükkel gonoszul szembe fognak szállni, és mégis, amit ők az Én Nevemben mondanak, belevésődik majd mindazok emlékezetébe, akikkel kapcsolatba kerülnek.

Tehát, szeretett tanítványaim, gondoljatok Rám, mivel Én köztetek járok. Lehet, hogy nem láttok Engem, nem tudtok megérinteni, vagy Arcom Fényébe nézni, de tudnotok kell, hogy Én veletek vagyok, ahogyan szeretett apostolaimmal is voltam, amikor a Földön jártam. Én nem az intelligenseket, a nagy tudással rendelkezőket vagy a társadalom által elismert személyeket kutatom fel – bár Én tárt karokkal fogadom és megölelem őket is, mint Isten minden gyermekét. Én nem keresem a tanultak, a köztetek lévő magas rangúak, az egyházak és országaitok vezetőinek a jóváhagyását. Én nem keresem a jóváhagyás pecsétjét, amelyre az ember oly hevesen vágyik. Ehelyett Én a szelídeket, az alázatosakat keresem fel és azokat, akik a saját igényeiken túl, mások jólétével törődnek. Ezek azok a lelkek, akiket az Én Kezem áldott meg. Az Én Szeretetemet tükrözi vissza a mások iránti szeretetük. Ők úgy fogadják el a szenvedést, mint Én, és annak kevés jelentősége van a számukra. Ezek az emberek a Kereszténység gerincét képezik, és a Szentlélek gyökeret eresztett a lelkükbe Isten minden gyermeke javára.

Nem szabad soha szégyenkeznetek a Szentlélek Ajándéka miatt.

Szenvedjetek csendben, amikor gyötörnek benneteket, amikor a kegyetlenség különböző aljas formáitól szenvedtek, amikor rágalmaznak, ócsárolnak, vagy pedig az Én Nevemben kigúnyolnak benneteket, mert ha lehajtott fővel maradtok, akkor az ördög és mindazok a szerencsétlen lelkek, akiket arra használ fel, hogy gyötörjenek titeket, el fogják hibázni azon próbálkozásukat, hogy elvigyenek Tőlem benneteket.

Álljatok fel, és szívetek könnyedségével és lelketek tisztaságával nyilvánítsátok ki Irántam való hűségeteket, és Én meg foglak benneteket áldani a béke és a nyugalom Ajándékával.

Jézusotok

 

 



Prev

Next

Prayers for today

Share