hétfő, 13 február 2012 15:30
Leányom, kérlek, ne feledd, hogy az embernek csak körül kell néznie ahhoz, hogy megtudja, milyen nagy változások mentek végbe a világban.
A megszokott mindennapi események nem fognak már sokáig ugyanannak látszani. Azok az örömök, amelyeket az anyagi javak miatt éreztek, már elvesztették csillogásukat. Ezek már nem maradnak sokáig vonzóak. Az értéktelenség álarcával vannak színezve.
Miért van ez így? Nem tudjátok, hogy ez az Antikrisztus ostora, és az ő földi jelenléte árnyékolja be mindezeket?
Ő, a sátán ivadéka, megfertőzi társadalmatok minden szintjét, beleértve a politikát, a hadsereget, a pénzügyi intézményeket, a humanitárius szervezeteket és még a templomaitokat is.
Egyetlen egy területet sem kímél meg, annak érdekében, hogy ezekben az utolsó napokban a Földön, fájdalmat okozhasson.
Ne feledjétek, hogy Én, a ti Jézusotok, a Szentlélek erejét adtam nektek, követőimnek, hogy ezeket a gonosztevőket ártalmatlanná tegyétek.
Minél erősebben harcoltok hitetek erejével, annál gyengébb lesz az Antikrisztus szorítása.
Az ima, de különösképpen a Keresztes Imahadjárat imái, amelyeket neked, hírnökömnek adok, segíteni fognak e gonoszság elűzésében.
Minden gonoszságot meg lehet semmisíteni az imádság által. Ez ilyen egyszerű.
A sátán és hadserege életben maradásának napjai meg vannak számlálva. Azonban, akárcsak egy darázsnál, fullánkja a haldoklásakor lesz a legfájdalmasabb.
Mutassatok türelmet és kitartást ezekben a megpróbáltatásokban, és ti, hadseregem, egységben, reménnyel és bizalommal fogtok menetelni a földi Új Paradicsomom felé.
Megváltótok,
Jézus Krisztus
szerda, 13 február 2013 12:20
Drága szeretett leányom, jelenleg düh van a Mennyországban, mivel a Töviskorona leereszkedik, hogy összezúzza Testemet, a Katolikus Egyházat a Földön.
Ez a prófécia, amely az elmúlt két év során sok részletben adatott neked, bekövetkezett. Most, amikor a többi Kinyilatkoztatásaim is hamarosan be fognak teljesülni, szent szolgáim közül csak nagyon kevesen lesznek képesek arra, hogy – időtök ezen istentelen órájában – figyelmen kívül hagyják az emberi nemhez intézett Kérésemet.
Ők, a gonosz csoport, már elkezdték azon hadjáratukat, hogy hogy kiirtsák Tanításaim Igazságait a Földről. Szent Helytartómra rákényszerítették ezeket az intézkedéseket, és emiatt nagymértékben szenvedni fog.
A szabadkőművesek beszivárogtak földi Egyházamba, és hamarosan – ahogyan az előre meg lett jövendölve – az egyházszakadás megosztottságot és nyugtalanságot fog előidézni hűséges szolgáim között
Sokuknak nincs fogalmuk arról a megtévesztésről, amelyet bemutatnak nekik. Ők azt sem tudják, hogy Katolikus Egyházam alapját már porrá zúzták. Annak helyén a förtelem fog kiemelkedni; Én azonban közbe fogok lépni, és jeleket fogok küldeni annak érdekében, hogy figyelmeztessek minden lelket az imádkozás fontosságára, hogy meg tudják különböztetni az igazságot a hamisságtól.
Nem a Katolikus Egyház összeomlása lesz az, ami hamarosan nyilvánvalóvá válik, és ami megosztja majd a világot, hanem az Új Világegyház, az egy világ – vallás létrehozásába való belekeveredésük lesz az, amely a pogányságot és a bálványimádást fogja bevezetni.
A hamis próféta jól fel van készülve, és az ő ideje most már elérkezett. Együttműködve az Antikrisztussal, ők térdre kényszerítik a világot. Nem Isten lesz az, akinek kifejezik majd a hódolatukat, hanem a fenevadnak fognak hódolni.
Buzdítom Tanítványaimat és Keresztény követőimet mindenhol a világon, hogy maradjanak nyugodtak. Imádkozzatok a békéért és engedjétek meg Nekem, Jézusotoknak, hogy vezesselek benneteket ebben az időben.
Felszólítom bíborosaimat, püspökeimet és felszentelt szolgáimat, hogy egyesítsék nyájaikat, és maradjanak hűségesek Tanításaimhoz. Fokozottan figyeljetek arra, amit majd kérni fognak tőletek, hogy mit prédikáljatok, mert az változni fog. Szentbeszédeiteket egy szekuláris világ számára fogják majd kidolgozni, és nektek azt előírni; és azoknak nem lesz semmi lényegi mondanivalójuk.
Azzal a plusz ígérettel – melyet úgy fognak bemutatni nektek, mint az összes gyülekezetek támogatását -, hogy az a Katolikus Egyház modernizálásának tűnjön, minden vallást eggyé göngyölítenek egy úgynevezett Keresztény Egyesített Egyházba. Kezdetben minden külső jel olyannak fog látszani, mintha minden ugyanaz lenne, de ez az, amit ők akarnak, hogy ti lássatok. Lassanként többé már nem fogjátok tudni felismerni a Szentírást, amint új szavakat, kifejezéseket, és új formátumokat helyeznek elétek a Szentségek bemutatására.
Pánik fog kitörni az igaz, hű és hagyománytisztelő papok között, akik megrémülnek majd attól az új modern formától, amelyet az Egyház magára ölt, amikor egy új típusú, modern, alternatív Egyházat fognak beindítani.
A szabadkőművesek hálózatán keresztül lesz az – mely beszivárgott a Katolikus Egyház minden sarkába, a kormányokba és a médiába -, hogy ezt az utálatot nagy újításként fogják bemutatni.
Ez a vég kezdete. Jelenlétemet tapintatoson majd száműzik a Szentmisék új ceremóniájából.
Minden pompa és ceremónia egy üres tabernákulumot fog álcázni, mert Isteni Jelenlétemet Atyám nem fogja többé megengedni.
Nektek egyesülve kell maradnotok, és ha katolikusok vagytok, továbbra is részt kell vennetek a napi Szentmiséken, és Szentáldozáshoz kell járulnotok. Minden Kereszténynek, nektek tudnotok kell, hogy benneteket szintén becsalogatnak az Új Világ Egyházba, amelyet azok a nemzetek szőnek, akik szövetségben vannak Katolikus Egyházam árulóival. Ők egy szekuláris humanista látszatot szeretnének kelteni, egy látszatot, amely álcázza majd a gonoszságot, melyet finoman előmozdítanak.
A csata elkezdődött, de ti, szeretett Követőim erősebbek vagytok, mint gondolnátok. Én mindig itt vagyok. Én jól felkészítettelek benneteket. Ahhoz, hogy túléljétek, ezt az imát kell mondanotok:
A Keresztes Imahadjárat 100. imája: „A Kereszténység túléléséért”
Ó, drága Jézus, azon képességért könyörgünk Hozzád, hogy túléljük a megpróbáltatásokat, amelyekkel most szembesülünk, mivel az utolsó Igaz Pápa befejezte az Irántad való Küldetését.
Segíts nekünk, hogy ellenálljunk a szörnyű visszaéléseknek, amelyekkel most szembe kell néznünk azon Egyház összeomlása miatt, amelyet mi valamikor megismertük.
Ne engedd soha, hogy eltérjünk Isteni Szavad Igazságától.
Segíts nekünk, hogy csendben maradjunk, amikor a támadások a vállunkra nehezednek arra csábítva minket, hogy hátat fordítsunk neked és a Szentségeknek, melyeket Te adtál a világnak.
Borítsd be Hadseregedet egy pajzshoz hasonlóan azzal az erőteljes Szeretettel, amelyre szükségünk van, hogy megvédjen minket a hamis prófétával és az Antikrisztussal szemben.
Segítsd Egyházadat a Földön, hogy elterjedjen és gyarapodjon; hogy ragaszkodjon az Igazság betartásához, és hogy segítsen testvéreinket az Igazság Ösvényén vezetni, hogy megfelelően felkészítsen minket Második Eljöveteledre. Ámen.
Ne nyugtalankodjatok, Követőim. Minden az Én Szent Kezeimben van. Legyetek türelmesek. Ne igazoljátok egyetlen cselekedeteket sem, mert ha ezt teszitek, akkor Szavamat véditek, holott minden, amit tennetek kell, hogy hirdessétek azt.
Jézusotok
szerda, 13 február 2013 21:10
Szent Palástom beborítja majd mindazokat közületek, akik a Büntetés ezen ideje alatt hívnak Engem, Mennyei Édesanyjukat. Mivel Atyám Haragja növekszik, nektek drága gyermekeim, kitartóan kell imádkoznotok, hogy enyhüljön a szenvedés, mely úgy fogja elárasztani a Földet, akár egy árvíz.
Folyamatosan összpontosítanotok kell arra, amit Fiam mond nektek, és egyesülve kell maradnotok az imában, hogy a bűnt meg lehessen bocsátani. Az élvezeteket nyújtó felhő a világ nyugati része fölött, mely eltért Fiamtól, naponta vastagszik.
Az emberiség arroganciája és büszkesége sértő Isten Jelenlétével szemben. Üres lelkük olyan, mint az üres edény, mely olyan értéktelen gazdagsággal van tele, amelyet az ember keze hozott létre. Kapzsi szívükben nincs hely az Igaz Szeretetnek, Isten Szeretetének. Isten Szeretete nélkül képtelenek bárkit is szeretni, kivéve önmagukat. Ez azt jelenti, hogy az emberiség többet szenved, mint kellene, mert a szeretetben nem osztoznak.
Ha ti csak magatokkal törődtök, akkor nem tudtok vigasztalást nyújtani azoknak vagy szenvedéseiket enyhíteni, akik másokra vannak rászorulva.
Ébredjetek fel, gyermekek. Csak amikor megnyitjátok szíveteket az Igazságra, akkor lesztek képesek elnyerni szeretett Fiam Irgalmát.
Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja
csütörtök, 13 február 2014 13:43
Édes gyermekem, miért aggódsz a nehézségek miatt, amelyekkel nap, mint nap szembe kell nézned e Küldetés során? Nem tudod, hogy minden Hatalom Atyám, a Legmagasságosabb Isten Kezében van?
Most, amikor az emberiség a végső megtisztulás fájdalmait szenvedi, ami lehet, hogy nem egy kellemes dolog, de e nélkül a lelkek nem tisztulnának meg. Ez az az idő, amikor a lelkeknek a Tisztítótűz fájdalmait kell elviselniük a Földön. Csak azok léphetnek be az Új Paradicsomba – amely Isten Királysága-, akik tiszták és a lelkük makulátlan. Tehát ahelyett, hogy félnétek, arra buzdítlak benneteket, hogy fogadjátok el Istennek a világba való Beavatkozását. Törődjetek bele abba, aminek lennie kell, aminek meg kell történnie és minden olyan közbelépésbe, amelyekre azért van szükség, hogy megvédjenek mindnyájatokat a gonoszságtól és az igazságtalanságoktól, amelyeket azok fognak okozni az emberi nemnek, akik csak önmagukhoz, és akik a Sátán ügynökeihez hűségesek.
Fiamnak a vágya, hogy mindenekelőtt azokat a lelkeket egyesítse, akik nem hisznek Istenben. Fiam tudja, hogy azok, akik szeretik Istent, de nem képesek Őt elfogadni, idővel Hozzá fognak fordulni. Ő bízik azokban, akik Őt valóban szeretik, de mégis elutasítják ezen Üzenetek által történő Beavatkozását, hogy ők szintén futva fognak majd Hozzá jönni. Azokért aggódik a legjobban, akik nem ismerik Őt, és akik visszautasítják az Ő Kilétének elfogadását. Tehát mindig emlékezzetek arra, hogy ezek az elveszett lelkek lesznek az elsők, akikre Fiam a legjobban vágyik. Ezek azok az emberek, akik Őt a legjobban megsebzik, akik szörnyű fájdalmat és szenvedést okoznak Neki, és akikért Vérkönnyeket hullatván a Getszemáni kertben szörnyen gyötrődött.
Büntetések küldetnek, és nem csupán, mint büntetés az emberiség bűnei miatt, hanem mint eszközök is, hogy az emberiséget magához térítse, és az alázatban térdre kényszerítse. Csak egy olyan megtisztulási folyamat által tud az ember alkalmassá válni arra, hogy megállhasson Isten Színe előtt, amikor őt megfosztják majd gőgjétől, a saját nagyszerűségébe vetett hitétől és attól a tévhittől, hogy az ő ereje nagyobb, mint az Istené.
Ha egy személy halálos bűn állapotában van, és nem hajlandó megbánni bűneit, akkor ő soha nem lesz képes ellenállni az Isten Fénye okozta fájdalomnak. Tehát, hogy Isten beavatkozik, az egy Irgalmas cselekedet, hogy felkészítse ezeket a lelkeket, hogy ők is osztozhassanak Isten Dicsőségében. Isten Szeretetének és Nagylelkűségének köszönhető, hogy megengedi ezeket a nehéz időket, amelyek már elkezdődtek. Mindezt nem csupán azért teszi, hogy gonoszságukért megbüntesse gyermekeit, hanem, hogy biztosítsa számukra azt, hogy méltók legyenek az Örök Életre.
Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja