Jesus2Me top graphics
Trust in Me completely, for I love you too much to ever let you down.

Hamarosan jönni fog egy ember, aki azt vallja majd, hogy Én vagyok

szerda, 8 február 2012 8:45

Drága szeretett leányom, nemsokára az összes megjövendölt prófécia feltárul a hitetlen világ előtt.

Még azok a tisztátalan lelkek sem fogják ezt figyelmen kívül hagyni, akik Engem, Isteni Megváltójukat és az Örök Atyát kerülik. Ők csodálkozni fognak azon, hogy miért történik mindez, és első alkalommal végre megértik, hogy nem ők ellenőrzik a saját sorsukat.

Téves hitük, és a jogosnak vélt személyes haszonszerzésük ellenére is, ők hamarosan fel fogják ismerni az igazságot.

Leányom, az út továbbra is az, hogy imádkozni kell ezekért a lelkekért, akik eltávolodtak Tőlem, hogy ne kövessék az Antikrisztus és a hamis próféta csábításait.

Hamarosan jönni fog egy ember, aki azt vallja majd, hogy Én vagyok. De természetesen, ez lehetetlenség, mert Én majd a legvégén fogok újra eljönni.

Mégis, ő minden olyan tulajdonsággal rendelkezni fog, amely becsapja majd a szegény lelkeket, elhitetvén velük, hogy Én vagyok az.

Ő csodákat fog tenni, a béke nagy cselekedeteit fogja gyakorolni, humanitárius tetteket és cselekedeteket hajt majd végre a nyilvánosság tetszésére.

Bálványozni fogják őt, és erejét a sátántól fogja kapni, a sötétség királyától.

Olyan meggyőző lesz majd, hogy sok felszentelt szolgám alázattal a lábai elé fog borulni, mert jeleket tesz majd, melyeket a nagy szentekkel fognak összefüggésbe hozni.

Szavamat, melyet neked adok, az utolsó idők prófétájának, elutasítják majd, és elvetik eretnekségnek tartván.

Leányom, most rengeteg figyelmeztetést adok neked, hogy a lehető legtöbb gyermekem megkaphassa az igazságot, még mielőtt mindez megtörténne.

Ne engedjétek megtéveszteni magatokat azok által, akik szemeitek előtt önmagukat szentként felmagasztalják. Ne tévesszenek meg benneteket a humanitárius cselekedetek, mintha azok mindig csak Tőlem származnának.

A Gonosz egy hazug. Ő ravasz, és időnként szerető és jóságos külsőt fog mutatni.

Óvakodjatok az olyan szervezetektől, melyeket dúsgazdag személyek képviselnek, akik dicsekednek az emberiség megmentése érdekében tett erőfeszítéseikkel. Sokan közülük titokban azon dolgoznak, hogy Szavamat hatályon kívül helyezzék.

Ezt a fajta megtévesztést fogja az Antikrisztus felhasználni, hogy jó szándékú, de hiszékeny követőket toborozzon.

 

Amint egyszer elcsábít benneteket, akkor csapdába kerültök. Akkor azzal bolondítanak majd benneteket, hogy vegyétek fel a fenevad bélyegét, melyet minden áron el kell kerülnötök, különben örökre elvesztek Számomra.

Legyetek mindig résen.

Feladatotok egyszerű: Ne feledjétek, hogy csak egy Isten van, a Szentháromság három személyben: az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

Minden más, melyet másként mutatnak be nektek, nem létezik.

Szeretett Megváltótok,
Jézus Krisztus


Szűz Mária: A Gonosz addig nem fog nyugodni, amíg a Katolikus Egyházat a földre nem tiporta

szerda, 8 február 2012 20:30

Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás. Én vagyok Szűz Mária, Isten Anyja.

Gyermekem, ezt a szegény világot a nyugtalanság kerítette hatalmába, és amíg ez napról napra így folytatódik, a Nagyfigyelmeztetés időpontja is egyre közeledik.

Meg volt már jövendölve, hogy a Fiam iránti gyűlölet, egészen az Ő Szent Egyházáig fog terjedni a Földön. És ez most megtörtént.

A Gonosz addig nem fog nyugodni, amíg a Katolikus Egyházat a földre nem tiporta.

Amikor az Egyház összeomlik, akkor két különböző tábor jelenik meg. Függetlenül attól, hogy az Egyház mennyire fog szenvedni, nem szűnhet meg, és nem is fog megszűnni. Mindez nem történhet meg, gyermekeim.

Mert miközben úgy tűnik, hogy az Atyaisten megengedi, hogy az Egyház ugyanazt a megkorbácsolást szenvedje el a Földön, melyet egykor az Ő szeretett Fia, Jézus Krisztus elszenvedett, drága Fiamhoz hasonlóan, az Egyház is még egyszer dicsőségesen fel fog támadni.

Soha ne hagyjátok el a Katolikus Egyházat.

Soha ne utasítsátok el Fiam más Keresztény Egyházait, hiszen ti mindnyájan Krisztus követői vagytok.

Fiam iránti hűségetek miatt, ti mind félre kell, hogy tegyétek különbözőségeiteket, és egyesülnötök kell, hogy az Antikrisztus ellen harcoljatok.

A Keresztes Imahadjárat eme különleges 28. imájával imádkozzatok Isten minden gyermekének újra egyesítéséért

„Ó, Legmagasságosabb Isten,
Térdre borulunk Előtted, és könyörögve kérünk, egyesítsd gyermekeidet és őrizd meg a Keresztény Egyházakat a harc közepette a Földön.
Ne engedd, hogy különbözőségeink megosszanak bennünket a világban lévő eme nagy hitehagyás idején.
Irántad való szeretetünk által esedezünk Hozzád, hogy szeretett Fiad, a mi Megváltónk, Jézus Krisztus Nevében add meg nekünk azt a kegyelmet, hogy szeressük egymást.
Imádunk Téged.
Szeretünk Téged.
Egyesülvén egymással, harcolunk azért az erőért, mely megőrzi majd a Keresztény Egyházakat a megpróbáltatások idején a Földön, és amelyekkel lehet, hogy mi is szembesülni fogunk az elkövetkezendő évek során.” Ámen.

Bízzatok Bennem, gyermekeim, hogy az Új Paradicsom és Fiam földi uralma felé vezetlek benneteket, úgy, ahogyan annak lennie kell.

Szerető Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja


Én a ti Tanítótok vagyok, és Általam meg fogjátok érteni végső Isteni Tervem Misztériumait

péntek, 8 február 2013 23:45

Drága szeretett leányom, ha az emberek megértenék azt a nagy Ajándékot, amelyet az emberiség számára adok, mely által életre keltem a halottakat és a szenteket, akik csatlakozni fognak mindazokhoz, akiknek az örök élet Ajándéka adatott Királyságomban, akkor valóban megértenék ennek a rendkívüli kegyelemnek a nagyságát.

Egy szeretett hozzátartozó elvesztése nagyon elszomorító és leverő fájdalmat okoz. De azon Ígéretem, hogy egyesítelek benneteket azokkal, akik a Kegyelem állapotában haltak meg, Isten minden gyermekét valódi dicsőségben fogja egyesíteni.

A családok egyesülni fognak. Szeretteitek összegyűlnek, és ez egy nagy ünnepségbe torkollik majd. Mindazok, akik részesültek azon áldásban, hogy felvetessenek az Új Paradicsomomba, mely felkínálja az örök életet, meg fognak lepődni Nagyszerű Ajándékom nagyságától.

Készüljetek fel a halálra. Ne féljetek attól. De tudnotok kell, hogy a Mennyországba nem könnyű belépni. Nagy lelki felkészülésre van szükség. Ha teljes világossággal megértenétek azt az életet, amely Második Eljövetelemkor vár rátok, akkor azt is megértenétek, hogy mi az elvárás tőletek.

Nektek nemcsak, hogy követnetek kell utasításaimat ebben az időben, hanem magatokra kell vállalnotok azt a felelősséget is, hogy segítetek Nekem azok lelkét megmenteni, akik nem érdeklődnek Irántam, és nem vágyakoznak arra, hogy Színem előtt megmentsék a lelküket, hogy megváltsák önmagukat, vagy, hogy a Szentségekben részesüljenek. Ez azért van, mert a Létezésemet tudatosan külön választották a hétköznapi életüktől. Számukra Én olyasvalaki vagyok, akiről értesülésük talán bizonytalan – valamilyen szellemi fogalom, amelyet nem tudnak megérteni. Ezen okkal magyarázható az, hogy ők miért nem érdekeltek a változások megtételében, melyekre egyébként szükség van, ha méltók akarnak lenni Királyságomra.

Ezek az elveszett langyos lelkek az Én legnagyobb aggodalmaim, mert a számuk nagy, és lassan távolabb és távolabb sodródnak Tőlem. Én ragaszkodom a lelkükhöz! Egyetlen mód, amellyel felkelthetem figyelmüket és buzdíthatom őket, a mai naponkénti kommunikáció. Minden kő meg lesz mozdítva. Hatalmamnál fogva mindent el fogok követni azért, hogy Hozzám kerüljenek.

Végül, ott vannak azok a lelkek is, akik – önhibájukon kívül – nem hallottak Rólam. Akik sohasem tudtak Kereszthalálomról, vagy azon következményekről, melyek kihatással lesznek a jövőbeli létezésükre. Meg kell mutatnom nekik az Igazságot. Tanítanom kell őket. Üzeneteimet egyszerűvé kell tennem. Meg kell mutatnom nekik lelkük létezésének bizonyítékát, és ti, Hadseregem, segíteni fogtok Nekem, hogy ezt megtegyem.

Sok feladat kívántatik meg tőletek valamennyi lélek üdvössége érdekében, és Én, a ti Jézusotok, meg fogom nektek mutatni, hogy hogyan kell azt végrehajtanotok. Én részletekbe menően foglak kioktatni benneteket, és remélem, hogy válaszolni fogtok Hívásomra, független attól, hogy ez a feladat milyen lehetetlennek tűnik számotokra.

Szeressetek Engem, és bízzatok Bennem, mert Én a ti Tanítótok vagyok, és Általam meg fogjátok érteni végső Isteni Tervem Misztériumait. Amikor már minden meg lesz téve, a világ készen áll majd Dicsőséges Visszatérésemre.

Szeretett Tanítótok,

Jézus Krisztus


Üdvösség Anyja: Atyám meg fogja rázni a világot, úgy fizikailag, mint pedig lelkileg

szombat, 8 február 2014 16:00

Drága gyermekem, ahogy a Szentlélek, Isten Ajándéka, leszállt Fiam apostolaira, úgy fog kiáradni ezekben az időkben mindazokra, akik szeretik Fiamat.

Atyámnak sok terve van, amelyeket meg fog valósítani, hogy megmentse minden egyes gyermekét. Ezek a tervek számos csodás eseményt foglalnak magukba, beleértve a különleges Kegyelmi kiáradást, azokat a kinyilatkoztatásokat, amelyek ezeken az Üzeneteken keresztül adatnak, és még sok más egyéb beavatkozást, hogy Isten gyermekei ne tévedjenek el, rossz utat követvén. Néhány ezekből a beavatkozásokból ökológiai büntetések formájában fog megnyilvánulni. Amikor ezek rendszeressé válnak, az ember többé már nem mondhatja, hogy az áradások, a földrengések, a szökőárak, a vulkánkitörések és a hurrikánok azért történnek, mert az ember elhanyagolja a Földet.

A Föld Isten irányítása alatt van, mert azt Ő teremtette. Ő fog dönteni a sorsáról – senki más –, mert az Övé minden Hatalom.

Atyám meg fogja rázni a világot, úgy fizikailag, mint pedig lelkileg, miközben a gonosz tervei és cselekedetei minden nemzetben virágzanak. Minden Isten ellen elkövetett megszentségtelenítést az Ő megtorlásai fogják követni, amelyek elviselhetetlen fenyítést fognak előidézni. Atyám heves küzdelmet fog folytatni az ember bűne ellen; az embernek sohasem szabad alábecsülnie Isten Hatalmát.

Isten Szeretetét sohasem szabad magától értetődőnek tekinteni. Őt sosem szabad gyengének tekinteni, csak azért, mert gyermekei iránti Szeretete kifürkészhetetlen. Az Ő Irgalma nagy, és mindazok, akik szeretik Istent, a megpróbáltatások alatt meg lesznek kímélve, amelyek azért szabadulnak az emberiségre, mert a hamis istenek és az emberiség megszállottsága javára félredobták Istent.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, mert minden megjövendölt dolog Fiam Második Eljövetelének előkészítésében most fog elkezdődni. Az események lefolyása gyors lesz, és a Sátán hadserege olyan kimért léptekkel fogja megrohamozni Fiam Egyházát, hogy azt csak kevesen fogják észrevenni. Ezután pedig már semmivel sem fognak törődni, mert nem sokkal később már olyan sokan lesznek megtévesztve, és oly sokan lesznek a karmaik között, hogy valódi szándékaikat többé már nem kell rejtegetniük.

Nektek, drága gyermekeim, most fel kell készülnötök, maradjatok nyugodtak, tegyetek meg mindent, amire utasítást kaptatok, és imádkozzatok. Maradjatok együtt. Vigyétek el az Igazságot más lelkekhez is; imádkozzatok kitartóan azok megtéréséért, akik nem hisznek Istenben, és mindazokért, akik megsértik Fiam, Jézus Krisztus emlékét.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

 

 



Prev

Next

Prayers for today

Share